A hobbijából él a matektanárból lett sportszergyáros – Sonline.hu

Míg az emberek többsége azon munkálkodik, hogy előteremthesse a hobbijához szükséges hátteret, Károly Attila azon szerencsések közé tartozik, akinek hobbija teremti meg az élethez szükséges hátteret. Az egykori matematikatanárból vérbeli sportemberré vált, és már sajátmárkás, extrém sportszereket fejleszt. Célja, hogy világmárka legyen, amit kitalált.

– Eredetileg matematikatanár. Az emberek többsége nem éppen sílécen, vagy szörfdeszkán képzel el egy reálost…
– Felső tagozat végén jártunk, amikor új testnevelőtanárt kaptunk, aki nagy hatással volt rám – felelte Károly Attila. – Én is testnevelő akartam lenni, biológia szakpárral, ahogy ő. A középiskolában kiderült: a biológia rengeteg adatot tartalmazó tudomány, így inkább a matematika felé fordultam. Már gyerekként több sportágért rajongtam. Máig emlékszem arra a pillanatra, amikor először léptem hóba, totyogó gyermekként. Emlékszem a hideg levegő, és a hó illatára, annyira megfogott az élmény! Nagyon szerettem volna síelni, ami sajnos családi okok miatt pár évig váratott magára. A nyarakat a Balatonnál töltöttem, ahol a száguldó windszörfösöket látva egyszerűen bizsergett mindenem! Szerencsémre a nagybácsim komolyan vette ez irányú érdeklődésemet, és befizetett egy szörfiskolába, ahová később felvettek szörfoktatónak is. A főiskolai évek alatt megtanultam síelni, és sikerült az első szörffelszerelést is megvásárolnom!

– Most már saját szörfiskolát vezet Balatonfenyvesen. Mások azért dolgoznak, hogy megkeressék a pénzt a hobbira. Önnél ez megfordult.
– Volt egy évfolyamtársam, aki az államvizsga után nem ment el tanítani, hanem az addig kialakult kapcsolatai révén inkább bejárta a világot. Mindig azt mondta, nem tudná egy tornateremben leélni az életét… Ezen én is elgondolkoztam. Úgy döntöttem, hogy én is kilépek a teremből, és a szabadtéri oktatást választom! 1994 őszén megalapítottuk a saját vízisport-iskolánkat, ami az idén 23 éve működik. Azóta oda járok „dolgozni”. Tanárként sok élményt nyújt, teljesen kezdő tanulókat megtanítani szörfözni, vitorlázni, kite-ozni. Tanításom harmadik évében a sízés is száz százalékban valósággá vált! Egy nemzetközi síoktatói képzést követően 20 telet töltöttem Ausztriában varázslatos környezetben, nagyon sok hóban, oktatóként!

– Nem ragadt le a víznél és a hónál: a repülésbe is belekóstolt már.
– Gyerekkoromban a házunk fölött fordultak a taszári vadászgépek – tette hozzá Károly Attila. – Sokszor álmodtam, hogy én is repülök. A síoktatás kapcsán kerültem közel a siklóernyőzéshez, amit itthon hegyek hiányában hátimotorral is űzök, és a motoros sárkány vezetését is elsajátítottam már. Amikor egy szörfös ismerősöm az elsők között kezdett el kiteszörfözni a Balatonon, a felszerelését kipróbálva nem volt kérdés, hogy ez a sport is kell nekem! Ez az akkor teljesen új sportág a siklóernyőzés és a szörfözés ötvözete. Úgy húsz perc után el is tudtam indulni vele.

– Újra beleszeretett valamibe.
– Igen, ami azóta is tart! Sajnos akkoriban még nem igazán lehetett itthon felszerelésekhez jutni, ezért úgy döntöttem, hogy készítek magamnak egy ilyen sárkányt. Az első ernyők otthon, a konyhaasztalon szabódtak. Az első számítógépesen tervezett kite 2003-ban, egy szárazföldi ernyő volt, és azt követte a vízen is használható kitevonal. Azóta nagyon sok fejlesztési munkán vagyok túl, rengeteget tanultam. Jelenleg két évente jelenünk meg újabb modellel a piacon. A balatoni szél minősége nagyon jó a teszteléshez, csak sajnos ritkán fúj megfelelő erősséggel.

– A Balatonnál akkor a kite-osok az ön ernyőit is használják. A matematikának valamilyen szempontból hasznát veszi a tervezésben?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy az összes eddigi ismeretemet ötvözöm e téren – válaszolta Károly Attila. – A vitorla tervezési, beállítási része érdekel leginkább. Ebben segítség a papírsárkányok terén gyermekkoromban szerzett tapasztalat is. A könyvtárból anno annyiszor kölcsönöztem ki a papírsárkány-építésről szóló könyvet, hogy a végén azt mondták, vegyek magamnak, ha ennyire kell! Készítettem doboz-, delta-, és egyszerű papírsárkányt is… Akkoriban a legegyszerűbben beszerezhető alapanyag a PVC-asztalterítő volt. Sok tulipános sárkány készült! Több gyerektársam is rendelt. Volt, amelyiknek 100 méter hosszú farkat kellett csinálnom, mert úgy kérték. Lehetett választani különböző mintával. Esetenként a harmadik emeleti erkélyünkről teszteltem őket egy horgászbot segítségével…

– A gyermekkori sárkánygyártást kite-ernyő üzemre cserélte felnőttként…
– Sok ernyő készült az évek alatt, és folyamatosan fejlesztjük a termékeinket, amelyeket már csaknem 20 országban lehet megvásárolni! A céltól, hogy a KITECH világmárka legyen, már nem állunk messze!

Eredeti forrás:
https://www.sonline.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-hobbijabol-es-a-matektanarbol-lett-sportszergyaros-1165479/