A Magyar Sí Szövetség Elizabeth Swaney-ról: szépen lejött a pályán – 444.hu

Az amerikai, anyai ágon magyar származású, a téli olimpián magyar színekben induló Elizabeth Swaney elképesztően béna gyakorlatot mutatott be hétfő hajnalban Phjongcshangban, a síakrobatika félcső selejtezőjében. Sőt, igazából nem csinált semmit, csak lement a pályán:

Elizabeth Swaney teljesítményéről itt írtunk, arról pedig, hogy hogyan tudott kijutni az olimpiára, itt olvashat bővebben.


A Magyar Sí Szövetség hétfőn közleményt adott ki a magyar színekben induló síelő versenyszámával kapcsolatban. A következőt írták:

“Elsősorban a sportág kvalifikációja az, amely ezt a helyzetet előidézte, és az, hogy a női síakrobatika még gyerekcipőben jár, kevés a magasan kvalifikált képviselője. A sportág pontozása is kérdéseket vet fel, hiszen ahogyan azt a hétfői félcső selejtező is mutatta, az, aki a pálya alján elesik, hiába mutatott be addig szép elemeket, kevesebb pontot kap, mint aki Elizabeth Swaneyhez hasonlóan szépen lejön a pályán mindenféle kockáztatás nélkül. Elizabeth a világkupaversenyeken is hasonló produkcióval gyűjtögette a pontjait. Az tény, hogy a tavalyi évben nem láttuk versenyezni, a helyszínen, az edzéseken észleltük, hogy mire képes. Mivel senki helyét sem vette el, így nem gondoljuk úgy, hogy nem kellett volna támogatnunk az olimpiai indulását. Elizabeth Swaney a felkészülését és versenyzését teljes mértékben saját forrásból fedezte.” (Nemzeti Sport)

Kapcsolódó

Népszerű

Eredeti forrás:
https://444.hu/2018/02/19/a-magyar-si-szovetseg-elizabeth-swaney-rol-szepen-lejott-a-palyan