A síelés királynője ezúttal hercegnői díjat kap – 24.hu

Az idén visszavonult Lindsey Vonn olimpiai bajnok amerikai alpesi síző kapja ebben az évben az Asztúria hercegnője-díjat – jelentette be a zsűri szerdán Oviedóban. Az elismerést 35 évvel ezelőtt alapították, eredetileg Asztúria hercege-díj néven. Azért módosítottak az elnevezést, mert a korábbi trónörökös, Asztúria hercege VI. Fülöp néven király lett, így elsőszülött lányára, Leonorra szállt az Asztúria hercegnője cím.

Vonn nemcsak versenyzőként elért eredményeiért, hanem társadalmi tevékenységéért és a 2014-ben létrehozott, fiatal lányokat segítő alapítványa működtetéséért is kapja az elismerést.

A 34 éves síző a februári alpesi-világbajnokság után vonult vissza, Aréban még nyert egy bronzérmet lesiklásban. Az amerikai sportoló a legnagyobb sikerét a 2010-es, vancouveri olimpián érte el, amelyen lesiklásban arany-, szuper-óriásműlesiklásban bronzérmes lett.

Attól lett legenda, ami a vesztét is okozta

Lindsey Vonn sosem ismert félelmet, mindig a határon síelt, ettől lett annyira sikeres, de ugyanez a mentalitás okozta a sérüléseit is. Pedig ha nincs a sok kihagyás, még teljesebb lehetett volna az érmekben így is gazdag pályafutása.

Tavaly februárban Phjongcshangban lesiklásban szintén harmadikként zárt, a világbajnokságokon hétszer állhatott dobogóra, kétszer a legmagasabb fokára, méghozzá 2009-ben, amikor mindkét gyorsasági számot megnyerte a franciaországi Val d’Isere-ben. Vonn az alpesisí-világkupa történetének legeredményesebb női versenyzője 82 futamgyőzelemmel, ugyanakkor az örökranglistát 86 diadallal vezető svéd Ingemar Stenmarkot nem tudta megelőzni. Vonn a sportág egyik legnépszerűbb alakja, de pályafutása során rengeteg sérüléssel bajlódott, 2007-ben elszakadt a térdszalagja, s a 2014-es szocsi játékokat is sérülés miatt kellett kihagynia.

Vonn az Asztúria hercegnője-díjat, amellyel Joan Miró világhírű képzőművész által tervezett szobor és 50 ezer euró (16,2 millió forint) jár, október végén veheti át Oviedoban egy ünnepi gálán VI. Fülöp spanyol királytól.

Kiemelt kép: Michel Cottin/Agence Zoom/Getty Images

Eredeti forrás:
https://24.hu/sport/2019/05/15/lindsey-vonn-aszturia-hercegnoje/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük