A szlovéniai pálya hüttéjében Király Viktorral találkoztak a bakás diákok – TEOL

A szlovén hegyekben sítáboroztak a Szekszárdi Baka István Általános Iskola diákjai január 20. és 25. között. Enyedi Attila testnevelő tanár kilencedik alkalommal szervezte meg az iskolai tábort az Ötösben. Az intézmény a Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium igazgatójával, Pécsi Gáborral vette fel a kapcsolatot, azóta közösen tervezik a táborokat. Míg 2011-ben csak tízen kapcsolódtak a téli túrához, idén már 54-re nőtt a létszám gyerekekkel, szülőkkel közösen.

Az első öt évben Ausztriában síeltek, idén negyedik alkalommal élvezték a szlovén Krvavec csodálatos környezetben fekvő sípályáit. A fantasztikus élményekhez a Kranj városában található négycsillagos szállodai elhelyezés, és az ennek megfelelő színvonalú étkezés is hozzájárult. Érdekesség, hogy a sípálya hüttéjében Király Viktor énekessel találkoztak a tanulók. A kezdő síelők megtanulták az alapokat, a haladók pedig gyarapították tudásukat. Az utolsó napon verseny színesítette a programot. Mindenki élményekkel tért haza, a gyerekek már a buszon a jövő évi túrát tervezték.

A síelés kiválóan fejleszti a gyermekek koordinációs-, kondicionális- és kognitív képességeit is. Aki komolyan veszi ezt a sportágat, érdemes igen jó állapotba hoznia magát az erő és az állóképesség tekintetében. Különösen a láb és a hasizmok erejének kell megfelelőnek lennie. Nehézséget általában az okoz, hogy a síelők többsége a teljes fizikai passzivitásból érkezik a pályákra. Ilyenkor nem kell meglepődni, ha másnap egy komolyabb izomlázzal ébredünk, és sajnos a sérülésveszély is nagyobb.

Eredeti forrás:
https://www.teol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/a-szloveniai-palya-huttejeben-kiraly-viktorral-talalkoztak-a-bakas-diakok-1479868/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük