Gólyabál Ungváron – kiszo.net

A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) idén is megrendezte ünnepélyes Gólyabálját. Az első évfolyamos hallgatók innentől teljes jogú tagjaivá váltak az egyetemnek.

Az ungvári Praha Hotel és Rendezvényközpontban megrendezett estélyen Lőrinc Ingrid, a diákszervezet elnöke köszöntötte az illusztris vendégeket. Üdvözölte a diákokat dr. Spenik Sándor, a magyar intézet igazgatója, Buhajla József ungvári főkonzul, illetve Rezes József, a megyei közigazgatás nemzetiségi főosztályának vezetője.

Bence Norbert leköszönt, tiszteletbeli elnök szavait is tolmácsolták a fiataloknak. A bálra a szülők és rokonok is eljöttek.

A diákok zenés előadásokkal készültek. Az est fénypontja a gólyakeringő volt, ami fodros fehér ruhában, konfettishow-val kiegészülve, elkápráztatta a nézőket. A fiatalok ajándékkal köszönték meg a felkészítést Katona Veronikának.

A tánc után a KMDFKSZ elnöke feleskette az elsősöket, majd a szervezet tagjaival közösen a kezükre tűzték a gólyaszalagot, amely jelezte, hogy ők az est kitüntetett, ünnepelt személyei, akik innentől kezdve teljes jogú egyetemisták.

A hagyományokhoz híven volt tombola, illetve bálkirálynő és bálkirály választás is. Idén Csuka Karina és Balogh Sándor fejére került a korona.

A pörgős hangulatért Dj Miklov felelt.

S.R.

Forrás:

KISZó/Fotó: Gazdag Mihály

Eredeti forrás:
https://kiszo.net/2019/11/07/golyabal-ungvaron-2/