Három gyerek meghalt, amikor leégett egy oroszországi sátortábor – fotók – Délmagyarország

Leégett egy sátortábor az orosz Távol-Kelet Habarovszki területén, az ott üdülő gyerekek közül négyen életüket vesztették – jelentették kedden orosz hírügynökségek.

További hat ember, köztük két gyerek megsérült. A tábor 26 sátrából 20 leégett. A táborban a baleset idején mintegy 200, hét és 15 év között gyerek tartózkodott.

A Rosszija 24 hírcsatorna szerint az egyik áldozat, egy kislány kedden ünnepelte volna a 11. születésnapját. Ő a helyszínen, a három másik gyermek – két lány és egy fiú – pedig a kórházba szállítás után halt meg.

A keddre virradóra történt eset ügyében halált okozó gondatlanság címén eljárás indított a súlyos bűncselekmények ügyében fellépő, országos hatáskörrel rendelkező Nyomozó Bizottság (SZK). A történtek miatt a tábor igazgatóját, Makszim Kuznyecovot és a létesítményt birtokló cég, az Extreme Service alapítóját, Vitalij Burlakovot őrizetbe vették.

Fotók: MTI
Fotók: MTI

Az első feltételezések szerint a 2400 négyzetméteren elharapózott tüzet valamelyik sátorban felállított fűtőberendezés okozta.

A Szolnyecsnij településen működő, télen síelők által használt, Holodomi elnevezésű táborban májusban tűzvédelmi ellenőrzést tartottak, amely egyebek között megállapította, hogy a létesítménynek nincs vészkiürítési terve. A hiányosságok felszámolásának határidejét augusztus 1-ben határozták meg.

Eredeti forrás:
https://m.delmagyar.hu/kulfold_hirek/harom_gyerek_meghalt_amikor_leegett_egy_oroszorszagi_satortabor_-_fotok/2603827/