Hatodszor lett „Jó tanuló-jó sportoló” Majtényi Hanna

A Callberg Sportiskola versenyzője nem csak a pályán hajt a jó eredményekért, hanem az iskolában is. Az idén érettségizett Majtényi Hannával a tanulásban és a sízésben elért sikereiről beszélgettünk.

Gratulálok a 6. alkalommal megszerzett Jó tanuló, jó sportoló címhez! Ebben is szeretnél rekordot dönteni?

-Így igaz idén hatodszor vehettem át a „Magyarország jó tanulója-jó sportolója” díjat, aminek nagyon örülök. Ezt azok a tanulók kaphatják, akiknek a tanulmányi és a sportteljesítménye is eléri a kiírt szintet. Nagyon jó érzés évről-évre megkapni az oklevelet, mert így bebizonyosodik számomra, hogy megéri az egész éves kemény munka, mind a sportban, mind a tanulásban.

Hogyan tudod a tanulást és az edzést összeegyeztetni? Mi a titok?

-Mindig nagyon nehéz a tanulást, az edzést és a versenyzést összeegyeztetni, ilyenkor sokat hiányzom az iskolából, amit utána vagy még az edzőtábor alatt igyekszem pótolni. Szerencsére az osztálytársaim (akik mindig elküldték a leckét) és a tanáraim (akik általában adtak haladékot a pótlásra) segítőkészek voltak velem, amiért nagyon hálás vagyok nekik.

Ez az év különösen nehéz volt számomra, mert idén érettségiztem, és így kellett a versenyeket és az edzőtáborokat összeegyeztetni a tanulással. Ősszel sikeres angol előrehozott érettségi vizsgát tettem, most év végén pedig a matematika, magyar és történelem mellett emelt szinten érettségiztem testnevelésből, és még egy középfokú angol nyelvvizsgát is tettem. Szerencsére mindegyik jól sikerült.

Hogyan értékeled az elmúlt versenyidényben elért teljesítményed?

-Az elmúlt szezon szerintem mindenki számára sokkal nehezebb volt a vírus miatt. Talán a FIS-es éveim közül most síeltem a legkevesebbet, de úgy gondolom, hogy sikerült kihoznunk belőle a maximumot. Sajnos csak szlalomban tudtam javítani a pontjaimon, de összességében elégedett vagyok.

– A szezon melyik pillanata volt számodra a legkedvesebb?

-Egyértelműen a cortinai világbajnokságon való versenyzés, de szorosan ott áll mögötte az első országos bajnoki címem. 

Hogy indult a nyári felkészülés, és melyik részét várod leginkább?

-Szeretem a nyári felkészüléseket, igaz ilyenkor kevesebbet síelünk és több a fizikai edzés szárazon. Az első havas táborba később tudtam csak menni, mert érettségiztem, és sajnos a rossz időjárási viszonyok hamarabb haza kellett jöjjünk, de szerencsére most vagyunk túl egy 10 napos edzőtáboron, ami igazán jól sikerült.

Mik a terveid a következő szezonra?

-Szeretnék a nyáron erősödni, és a technikámon javítani. A következő szezonban pedig a pontjaimat szeretném lejjebb vinni.

Eredeti forrás:
http://skihungary.hu/component/content/article/9-hirek/693-hatodszor-lett-jo-tanulo-jo-sportolo-majtenyi-hanna?Itemid=101