Héjja Bálint elindult a Lenin-csúcsra – Híradó

Héjja Bálint és Lengyel Ferenc, a Kalifa Alpin Csapat két tagja szombaton elindult a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről a Közép-Ázsiában található Pamír-hegység felé, amelynek Lenin-csúcsáról Héjja Bálint extrém sílesiklást tervez.

Héjja Bálint hegymászó (Fotó: MTI/ Mohai Balázs)

Héjja Bálint célja, hogy első magyarként „megsíelje” a 7134 méteres Lenin-csúcsot – másik nevén Ibn Szína-csúcsot –, csapattársa pedig helyismeretével segíti majd az expedíciót, hiszen Lengyel Ferenc 2018-ban már megmászta a hegyet – közölték a szervezők az MTI-vel.

„Alpinista szemmel az ember fölfelé méri fel a hegyet, a választott útvonal nehézségeit, veszélyeit, de ami a mászás során kedvező, az a síelés szempontjából maga lehet a rémálom. Például a mászó örül a kemény hónak, mert haladósabb, lesíeléskor viszont ez komoly nehézséget jelenthet. A síalpinizmus összetett sport, egyszerre igényel felkészült hegymászót és komoly sítudást” – idézi a közlemény Héjja Bálint szavait.

A hegymászó szerint a Lenin-csúcs „megsíelése” kemény dió lesz, az egész egy hatalmas labirintus, mindegyik szakaszon más-más veszélyekkel. A csúcstól a 3-as táborig mintegy 7 kilométer hosszan lényegében bárhol le lehet jegesedve a gerinc, előfordulhat akár glatt jég is, ráadásul vékony hóréteggel álcázva, ami elég alattomos tud lenni.

A legmeredekebb, körülbelül 45 fokos lejtő a 2-es tábor fölött várja majd, a lankás, tehát jobban síelhető részek viszont lavinaveszélyesek. A lejjebb lévő szakaszokon pedig egyre sűrűbben kell kerülgetni a feneketlen gleccserhasadékokat.

„A lényeg tehát, hogy a mászás során alaposan felmérjem és memorizáljam az útvonalat, hogy a lesíelés a lehetőségekhez képest minél biztonságosabb legyen” – hangsúlyozza Héjja Bálint.

A csapat tagjai mögött rengeteg edzésmunka van, Héjja Bálint elsősorban hegymászással, terepfutással és síeléssel készült az expedícióra. A felkészülés kiemelten fontos állomása volt a Kaukázus-hegységben található 5047 méteres Kazbek sikeres „megsíelése”, amelyet társával április 21-én hajtott végre.

Ha sikerrel járnak, az a magyar síalpinizmus számára hatalmas eredmény, hiszen ez lehet a második alkalom, hogy magyar hegymászónak sikerült lesíelni egy 7000-es csúcsról. Ez a bravúr eddig egyedül Wetzl Péternek sikerült 2004-ben.

A csapat vasárnap érkezik az alaptáborba és megkezdik a táborhely kiépítését. Ezután kezdődik az akklimatizációs időszak és a felsőbb, magaslati táborok kiépítése. A csúcsmászásra és a lesíelésre a tervek szerint július második felében kerülhet sor.

Eredeti forrás:
https://www.hirado.hu/cikk/2019/06/29/hejja-balint-elindult-a-lenin-csucsra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.