Közös gondolkodás klasztermenedzserekkel és szakpolitikai szereplőkkel

A Pénzügyminisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkársága kétnapos szakmai műhelymunka keretében folytatta az első hazai Klaszterstratégia megalkotásának előkészítését. Klaszterünk elnöke is aktív részese lehetett a Debrecenben lefolytatott közös munkának.

Kép: A találkozó első napja Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara épületében zajlott.

Mint már korábban röviden beszámoltunk, 2021. július 8-án és 9-én, Debrecenben került megrendezésre a 7. Klasztermenedzser Klub. Ennek a kétnapos programnak a keretében megismerhettük a MET Klasztert is. Az erről szóló rövid cikkünkben megígértük, hogy a későbbiek folyamán részletesebben is beszámolunk a 7. Klasztermenedzser Klub találkozóról. (A Pénzügyminisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkársága is beszámolt a kétnapos eseményről.)

Keller Péter – Pénzügyminisztérium – emlékeztetett arra, hogy az origó: milyen eredményt akarunk elérni. Kép: PM

A legégetőbb kérdéskörök az alábbiak voltak:

  • Merre tovább, klaszterakkreditáció? Van-e értelme önálló klaszterakkreditációs rendszert fenntartani?
  • Mit mérjünk? Mi motiválja a klasztert, hogy méreckedjen?
  • Be tudja-e tölteni a klaszter gazdasági küldetését célzott támogatás nélkül?
  • Milyen támogatásra van leginkább szüksége a klaszternek?

Ezekre és ehhez kapcsolódó kérdésekre közösen keresték, kerestük a lehetséges válaszokat Körmendy Gál facilitálásával.

A Klaszterfejlesztési Stratégia kidolgozása tovább folytatódik, várhatóan év végén kerülhet elfogadásra.

Dr. Stündl László , a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja

Második napon Dr. Südl László dékán ismertette a Kar szervezeti felépítését, a képzéseket, valamint prezentációja során bepillantást nyerhettek a jelenlévők a Pharmapolis Innovatív Élelmiszeripari Klaszter kutatás-fejlesztés fókuszterületeibe is.

Eredeti forrás:
https://sieljitthon.hu/kozos-gondolkodas-klasztermenedzserekkel-es-szakpolitikai-szereplokkel/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=kozos-gondolkodas-klasztermenedzserekkel-es-szakpolitikai-szereplokkel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük