Megint akkorát ugrott a világ legelvetemültebb síelője, hogy arra nehéz szavakat találni – Index

Candide Thovex a szabadstílusú síelés egyik úttörője, bár azt az utat, amit ő tör a világon nagyon kevesek képesek követni. Azt érdemes tudni róla, hogy profi freestyle síelőnek készült, de 2007-ben egy gigantikus épített rámpán rövidre sikerült egy ugrása, eltört az egyik csigolyája, és úgy tűnt, hogy talán lábra sem tud állni. Az viszont egészen biztos volt az orvosok szerint, hogy nem tud olyan szinten síelni majd, ahogy korábban. Nagy nehezen összedrótozták, és a gyorsan felépülő Thovex lelkére kötötték, hogy ne ugráljon 30-40-50 métereket, mert a gerincét egyben tartó csavarozásnak nem kifejezetten tesz jót az ilyesmi, mondhatni bármikor összeroppanhat. A végzetes ugrás:

[embedded content]

Thovex megfogadta az orvosok tanácsait, a klasszikus értelemben vett versenyzéstől valamennyire visszavonult, az ugrálást pedig a kemény, épített rámpákról átvitte a puha, szűz hóba, ahol jóval kevésbé fájnak a leérkezések. Abból űz sportot, hogy olyan hegycsúcsokról síeljen le, amiket csak helikopterrel lehet megközelíteni, és igazából nem sok embernek jut eszébe, hogy a több emeletnyi ugrásokkal tarkított utakat lefelé bevállalja. Amikor nem ezt csinálja, akkor Thovex rendületlenül gyártja a durvábbnál durvább videókat arról, hogy őrült módon közlekedik a világ síterepein. Ez itt lent a legújabb, valószínűleg egy nagy, szezonvégi összefoglaló egyik kis részlete.

És hogy milyenek szoktak lenni a szezonvégi összefoglaló videói? Elég meredekek! Igen, tényleg a füvön is síel. Saját elmondása szerint ezt úgy a legkönnyebb összehozni, hogy nagyjából 100 km/h-val kell menni, és akkor bármin át lehet csúszni a megfelelő sílécekkel.

[embedded content]

Eredeti forrás:
https://index.hu/mindekozben/poszt/2019/01/11/megint_akkorat_ugrott_a_vilag_legelvetemultebb_sielore_hogy_arra_nehez_szavakat_talalni./

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük