Olaszországi földrengés – összefügg az augusztus végi és a szerdai földmozgás – InfoGyőr

Összefüggés van az olaszországi augusztus végi és a szerdai földrengés között – mondta Tóth László szeizmológus az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.

Két földrengés volt szerda este Közép-Olaszországban, először “egy ijesztő, de még nem annyira pusztító rengés” történt a nagyobb rengés előtt, és ennek is köszönhető, hogy nem volt magas a sérültek száma – közölte Tóth László.

Elmondta, a földrengés tíz kilométer mélységben keletkezett, a rengéseket több száz kilométer távolságban is érezni lehetett.

Tóth László megjegyezte azt is, hogy a térségben 20-30 évente vannak földrengések, és ezek továbbra is folytatódni fognak.

Eredeti forrás:
http://www.infogyor.hu/hirek/olvas/olaszorszagi-foldrenges-osszefugg-az-augusztus-vegi-es-a-szerdai-foldmozgas-2016-10-28-073815