Össze kellett hangolniuk a lépéseiket a csoportos síelés résztvevőinek, mert csak így érhettek a célba – Kanizsa Újság

Nikolics Zsanna több mint tíz éve vesz részt aktívan különféle művészeti csoportok működtetésében, melyekben többek között hátrányos helyzetű fiatalokkal is foglalkoznak. Segítségével pedig többen színházi fesztiválon, versmondó- és novellaíró versenyen is eredményesen szerepeltek már. Nikolics Zsanna Híradónknak elárulta, hogy a jövőben szeretnék, ha művészeti tevékenységükbe minél több fiatalt be tudnának vonni, valamint kanizsai székhellyel egy Művészetek Házát is létrehozhatnának. A Bonis Bona – A nemzet tehetségei díjjal 2013 óta ismerik el azokat a hazai és határon túli tehetséggondozó pedagógusokat és szakembereket, akik az általános, a közép- és szakiskolákban végzett munkájuk során kiemelkedően sokat tesznek a nemzet tehetségeinek kibontakoztatása érdekében. Nikolics Zsanna az elmúlt héten vehette át díját Budapesten, a Hagyományok Házában.


Nikolics Zsanna több mint tíz éve vesz részt aktívan különféle művészeti csoportok működtetésében

– Azt gondolom, aki ilyen díjat kap, az azt gondolhatja, hogy hát, talán még nem értem meg rá. Én például azt éreztem, hogy nem tudom, hogy eleget tettem-e érte. De ilyenkor, amikor megkapja az ember, akkor azért bebizonyosodik, hogy tényleg és valóban. Visszaolvasva a bemutatkozó anyagomat, amit összeállítottak – néha magam sem hiszem el, hogy ez így mind megmutatkozik a pályámban. Nagyon jó érzés volt és furcsa, és izgatott is lettem és meg is ijedtem tőle, hogy hogyan lesz tovább. Mert innentől kezdve még magasabbra kell ugrani és ezt tartani kell – mondta Nikolics Zsanna, a Kanizsai Fiatalok Közössége Egyesület elnöke. 

Eredeti forrás:
https://kanizsaujsag.hu/hir/201906/ossze-kellett-hangolniuk-a-lepeseiket-a-csoportos-sieles-resztvevoinek-mert-csak-igy

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük