Síoktatás után tér vissza Kardos Eszter – Blikk – Blikk.hu

Vanda ugyanis drogelvonóra távozott legutóbb, kérdés, hogy sikerült-e már kigyógyulnia szenvedélybetegségéből.

A Vandát alakító Kardos Eszter (21) eközben valóban elhagyta az országot is, hiszen már több mint egy éve Ausztriá­ba tette át székhelyét, ahol rátalált a szerelem is.

Vanda próbál segíteni édesanyjának, Julinak (Mérai Katalin), hogy minél előbb feldolgozza férje, Berényi András halálát

Vanda próbál segíteni édesanyjának, Julinak (Mérai Katalin), hogy minél előbb feldolgozza férje, Berényi András halálát

– Négyéves korom óta síelek, mindig is nagyon szerettem ezt a sportágat, ez volt a hobbim, és ezért néhány éve a Magyar Síakadémiánál letettem az oktatói vizsgát. Murauban élő barátainktól pedig hallottam, hogy az egyik osztrák sísulihoz magyarul beszelő síoktatót keresnek. Persze azonnal megragadtam az alkalmat, és jelentkeztem – mondta a Blikknek Eszter, aki tavaly télen beleszeretett egy helyi férfiba, ezért nem tért haza a szezon végével, hanem nyárra is Ausztriában vállalt munkát.

– Rolanddal hamar összeköltöztünk az ő muraui lakásába, így persze nyárra is kellett nekem valami munka. Először egy rönkházakat értékesítő és építtető osztrák cégnél dolgoztam, ahol honlapszerkesztéstől kezdve a könyvelésig mindent csinálnom kellett, majd rövid ideig egy kávézóban is dolgoztam felszolgálóként. Aztán kezdődött az új szezon. Szóval most ismét a síelés tölti ki minden napomat – tette hozzá Eszter, aki persze minden alkalommal örömmel tér vissza a Barátok közt csapatához is, és bevallása szerint most egy új oldaláról ismerhetjük majd meg az általa megformált karaktert.

Vanda korábban jóban volt Balázszsal (Aradi Balázzsal)

Vanda korábban jóban volt Balázszsal (Aradi Balázzsal)

– Vandát is megrázta András halála, de ez elsősorban Juli számára nehéz időszak, és Vanda mindenképpen szeretné támogatni az édesanyját a temetéskor és abban, hogy egy kicsit sikerüljön feldolgoznia a gyászt. Szerintem a mostani visszatérésekor Vanda ismét meglepi majd a nézőket, de úgy gondolom, hogy ezúttal másképp, mint ahogy eddig megszokhattuk tőle.

Somogyi Nóra

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

Eredeti forrás:
https://www.blikk.hu/sztarvilag/sioktatas-utan-ter-vissza-kardos-eszter/qhwtgpp