Tóth Zita TOP 6-ba várja magát az ifjúsági olimpián

A Vasas alpesi sízője jelenleg a legjobb pontokkal rendelkezik a magyar versenyzők között a technikai számokban a FIS pontlistáján. Ezt az eredményt egy éves FIS versenyzéssel sikerült elérnie. A következő szezonra a tervek szerint készül, az utóbbi heteket a családjával töltötte a Balatonnál, ahol a pihenés mellett szorgalmasan végezte a szárazedzéseket. A következő verseny idényre nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a legjobb 6 közé kerülés a téli ifjúsági olimpián, melyet a svájci Lausanne-ban rendeznek 2020 januárjában. De addig még sok munka áll Tóth Zita előtt:

-A Balatonon vagyok, és a nyár szuperül telik. Hatalmas feltöltődést jelent számomra, hogy végre otthon, a családommal lehetek.

-Milyenek voltak az edzőtáborok? Eddig mindegyiken részt vettél?

-A nyáron két sí és egy erőnléti edzőtáborban voltam. Jó volt újra a magyar csapattal, megfelelő körülmények között edzeni. Ezek a felkészülésem alapkövei voltak, most itt az idő a szárazedző programot keményen folytatni, hogy a szezonra 100%-osan készen álljak.

-Volt kedvenced a feladatok közül a közös edzőtáborban?

-Az összes feladat nagyon tetszett, de talán azok a feladatok voltak a kedvenceim, amelyeket párban kellett végezni. Ez egy külön motivációt jelentett, jobb akartál lenni a másiknál, és ezzel húztuk egymást.

-Hogy látod, mi a fejlesztendő terület esetedben?

-Az évnek ebben az időszakában, nagyon fontos, hogy az erőnlétemen és az állóképességemen javítsak, hogy a kondícióm hibátlan legyen majd a versenyszezonban. 

-Mi jelentette a legnagyobb nehézséget a nyári felkészülésben?

-Egyértelműen az interval futó edzések terheltek meg a legjobban. Már csak a gondolatától is felszökik a pulzusom, nemhogy magától a feladat kivitelezésétől. 

-Milyen a szövetségi edzőkkel a munka?

-Nagyon profi a munka. Egytől egyig kiváló szakemberek. Stark Mártonnal évek óta együtt dolgozom, ő mindig a legjobbat hozza ki belőlem. A csapat új edzője, David Fill nemzetközileg elismert mester, és mindannyian nagyon igyekszünk megfelelni az elvárásainak. Bugya Fruzsina másodedzőnk, pedig amikor kell, anyánk helyett is anyánk, és hatalmas lelki támogatást nyújt nekünk.

-A Balatonnál milyen edzésekre van lehetőséged?

-Szerencsére szuper lehetőségek vannak. Sokat tudok MTB-ozni és országúti biciklizni, itt a Somogyi -dombságban. Földváron pedig van egy edzőterem, ami minden igényemnek megfelel. Zamárdiban áll egy salakos atlétika pálya, ami az említett interval edzésekre tökéletesen alkalmas. Nem mellesleg itt a Balaton, ami rengeteg sportnak ad otthont.

-Van kiegészítő sportág, amit be tudsz iktatni?

-Nagyon szeretek szörfözni, amint van szél, vízre szállok.

-Az ausztriai sígimiből ritkán tudsz hazajönni? Hogy érzed magad egyébként ott?

-Igen, nagyon ritkán jutok haza, de a síelés szempontjából megéri kint lenni. Maga a tanulás is jó ott, szerencsére a némettel egyre kevesebb gondom van. Nagyon befogadóak a többiek, erre mondják, a sport mindenkit összeköt. Jól érzem ott magam, de természetesen, sokszor van honvágyam is. De a kimaradt időt most, nyáron bepótoljuk a családdal.

-Ha visszatekintesz az előző szezonra melyik számban és versenyeken sikerült úgy sízned, hogy igazán minden a helyén volt? Bár gondolom, több is volt ilyen…

-A tavalyi szezon jól sikerült. Sok kiemelkedő versenyem volt, és akadtak elhibázottak is, de ilyen ez a sport. Ha néhány futamomat ki kéne emelnem, akkor az egyik a St. Lambrecht-i magyar rendezésű FIS verseny lenne, ahol a legjobb pontomat sikerült síznem. (32.74 Pont). A másik ilyen, az a sarajevoi EYOF szlalom. Itt már az is egy hatalmas megtiszteltetés volt, hogy Magyarországot képviselhettem. A 9. helyemnek pedig nagyon örülök. A szezon végén pedig elindultam pár FIS versenyen, ahol az első futam után az élről várhattam a másodikat, és ez a következő szezonra nézve nagyon biztató.

-Összességében kiváló FIS pontokat értél el a versenyeiden. Magasra tetted magad elé is a mércét. Mik lesznek a következő szezon legnagyobb kihívásai?

-Jövőre tovább szeretném csökkenteni a FIS pontjaimat, és a korosztályos világranglistán továbbra is az élmezőnyben szeretnék lenni, ezzel Magyarországnak egy extra kvótát szereznék a téli ifjúsági olimpiára. A fő versenyem a YOG lesz jövőre Lausanne-ban, ahol a top hatba várom magamat. Néhány Európa kupa futamon is próbára szeretném majd tenni magam.

-Várod már, hogy gyorsasági számokban versenyezz?

-Igen, már nagyon is. Tavaly kimaradt az edzésem a gyors számokban, ezért nem is tudtam versenyen indulni. Imádom a sebességet, remélem idén lesz alkalmam kipróbálni magamat.

-Milyen érzés a technikai számokban a FIS pontlista élén állni a magyar versenyzők között?

-Örülök neki. Ez megerősít abban, hogy jó munkát végzek, és ilyen keményen kell tovább menni ezen az úton.

Eredeti forrás:
http://skihungary.hu/index.php/component/content/article/9-hirek/256-toth-zita-top-6-ba-varja-magat-az-ifjusagi-olimpian?Itemid=101