Varázslatos mesehelyszín a Magas-Tátrában – Napló Online

A Magas-Tátra lengyel részének legfontosabb városa a legmagasabban fekvő lengyel település, központja a tengerszinttől számítva 838 méter magasan fekszik.

A városba három főút, valamint egy vasútvonal vezet.

Lengyelország téli központja, és egyben a határ mindkét oldalának legnagyobb olyan városa, amely közvetlenül szomszédos a Tátra ívével. A Wikipédia szerint a település első említése a XVI. század végéről való. A falu lakosai 1578-ban Báthory István lengyel királytól, Erdély fejedelmétől kapták első kiváltságai­kat. Az erről szóló oklevelek azonban nem maradtak fenn, és több kutató kétségbe is vonja létezésüket. A történészek azonban bizonyosak benne, hogy 400 évvel ezelőtt a Tátraalji-barázda területén már megjelentek az első települések, melyekből a mai város kialakult.

Fotó: Juhász-Léhi István/Napló

A Zakopane elnevezés egy 1616-ból származó oklevélben fordul elő először. Ezt a füves területet Paweł Rubzdel, maruszyni János fia kapta birtokul. A Nowy Targ-i sztaroszta Mikołaj Komorowski birtokainak 1624. évi szemléjekor említi az új települést, mely a Tátra és a Gubalówka között fekszik.

1824-ben, miután Lengyelországot a szomszédos hatalmak felosztották egymás között, Zakopane a Habsburgok fennhatósága alá került. A legelőket ekkor áruba bocsátották. Zakopane fellendülését a 19. században kialakult egészségturizmusnak köszönhette. A tüdőbetegeket a helyi gurál lakosok vitték fel a hegyi legelőkön álló pásztorházakba. Később számos szanatórium, panzió épült a gyógyulni vágyók fogadására. A 19. és a 20. század fordulóján megjelentek a sportolók is a városban, 1911-ben itt rendezték meg az első nemzetközi síbajnokságot. 1925-ben megépült a síugró sánc, amelyet 1962-ben felújítottak. Zakopane ma elsősorban a turizmusból él: télen a síelők, nyáron inkább a túrázók keresik fel. A várost népszerű kirándulóhelyek veszik körül: a Gubalówka, a Kasprowy-csúcs és a Halas-tó. A várost évente hárommillió látogató keresi fel.

Fotó: Juhász-Léhi István/Napló

Zakopanét elsősorban nem a látnivalói miatt keresik fel a turisták. Inkább kiindulópontként szolgál a közeli hegyekben túrázók, síelők számára, de azért rengeteg programlehetőség közül válogathatunk, főként nyáron, amikor szabadtéri rendezvények, koncertek színesítik a város kulturális életét. Számos múzeum is található a városban, amelyek közül a Tátrai Múzeum emelkedik ki, ahol a város és környékének történelme elevenedik meg az ott élt, élő emberek életének, használati tárgyainak természeti környezetének bemutatásán keresztül.

A Tátrában lévő Gáspár-csúcs (Kasprowy Wierch) 1987 méter magasan van a Tátra lengyel oldalán. Túraútvonalon, gyalog is feljuthatunk a csúcsra – ami edzetlenebbeknek elég kemény –, de érdemes kipróbálni a lanovkát, amely Európa egyik legrégebbi felvonója, 1936-ban kezdett utasokat szállítani. Az út a csúcsra körülbelül 20 perc, a felvonók Kuznicéből indulnak. Ki ne hagyjuk a Gubalówka-hegyet, ahonnan fantasztikus panoráma nyílik a Tátrára és Zakopane városára.

A Tátrai Nemzeti Park területén számos túraútvonal található. A legnépszerűbbek egyike a Morskie Okóhoz (Tengerszemhez), azaz a Halas-tóhoz vezető útvonal. A tavat hegycsúcsok, fenyvesek veszik körbe.

Eredeti forrás:
https://www.veol.hu/utazo/varazslatos-mesehelyszin-a-magas-tatraban-3035929/