Vörös Virág eddigi legjobb világkupa szereplését produkálta

Egy sorozat után véget vetett a zsűri a női síugrók világkupa versenyének Klingenthalban, ahol az erős szél miatt már az első sorozatot is halasztaniuk kellett. Vörös Virág a 37. lett, ami eddigi legjobb eredménye a világkupa szerepléseit tekintve. A győztes az osztrák Chiara Hölzl lett. 

” Nem volt egyszerű verseny, reggel erős havazás aztán nagyon erős szél fújt, ezért az első sorozatot 3 ugró után törölték. Én még pont le tudtam jönni 2-es rajtszámmal egy 103 méteres ugrással, meg is voltam viszonylag elégedve, mivel a hétvégén ez volt a legjobb ugrásom. De aztán a zsűri úgy döntött, törli és újrakezdi a versenyt 2 órával később. Kicsit javultak a körülmények, és újra elkezdék a sorozatot, viszont az újabb ugrásom már nem sikerült túl jól. Még így is ez lett a világkupán a legjobb eredményem. Nehéz ilyenkor az embernek koncentráltnak maradni, várakozás, törlik a versenyt vagy nem törlik … Megpróbálok ebből a versenyből is tanulni, azt hiszem ez a legjobb, amit tehetek” – értékelt Vörös Virág.

A kőszegi síugró következő világkupa versenye Japánban lesz januárban.

Eredeti forrás:
http://skihungary.hu/index.php/component/content/article/9-hirek/327-voros-virag-eddigi-legjobb-vilagkupa-szerepleset-produkalta?Itemid=101