When Ski Lifts Go Wrong – PC Guru

Szeretted a Poly Bridge játékmenetét, de jobban bejön a havas hegyláncok és a síparadicsomok téli hangulata? Netán megépítetted már az összes létező hidat, és most valami más kihívásra vágysz ugyanebben a zsánerben? Ha igen, akkor a When Ski Lifts Go Wrongot neked találták ki!

Nemrég került ki a korai hozzáférés fázisából a Hugecalf Studios logikai játéka, én pedig bevallom, kicsit értetlenül is néztem rá, hogy ezt most miért kellett, hiszen a When Ski Lifts Go Wrong első pillantásra csak egy Poly Bridge, ahol hidak helyett tornyokat kell építenünk. Szerencsére a fejlesztők azért változtattak pár helyen a jól ismert recepten, de ne szaladjunk ennyire előre!

Kihűlve

A When Ski Lifts Go Wrong lényege igazából meglehetősen egyszerű: építenünk kell egy felvonót, mely felviszi a hegy lábától a hegy tetejére a síelőket, lehetőleg anélkül, hogy azok meghalnának. Ehhez különböző alapanyagok állnak rendelkezésünkre (például deszkák, farönkök, kötelek és fogaskerekek), az pedig, hogy hogyan használjuk fel mindezt, csakis rajtunk áll. A deszka mondható az alap erőforrásnak, ebből általában végtelen mennyiségű áll a rendelkezésünkre, de az egzotikusabb tételekhez, például a farönkökhöz vagy a torony alapjaihoz, már csak korlátozott számban férhetünk hozzá.

Ha pedig pusztán egy biztonságos torony felépítése nem lenne elég kihívás, mindegyik pályához jár három opcionális feladat is. Egyrészt meg kell szereznünk egy medált (úgy, hogy átvezetjük a környékén a liftünk kábelét), másrészt nem léphetünk túl egy előre megadott büdzsét, harmadrészt pedig azt is díjazza a játék, ha az általunk épített toronyban semmi sem törik el az üzemelése alatt.

when-ski-lifts-go-wrong-cover.jpg

A fenti három feladat minden pályán opcionális, csak rajtunk áll, hogy mindenáron teljesíteni akarjuk-e őket, így kvázi a játék nehézségét is mi lőhetjük be magunknak. Ha pedig mégis beütne a krach, és a felvonónk összeszakadna a saját súlya alatt, akkor sincs semmi gond. Ilyenkor újra nekieshetünk az építkezésnek, a program pedig pirossal jelöli azt az építőelemet, ami az előző próbánál már nem bírta a terhelést. Ráadásul a játék még steames achivementeket is oszt a halott síelők után, szóval tényleg nincs értelme azon aggódni, hogy mi van, ha elsőre elrontjuk a felvonónkat.

A játék során azonban nem csak felvonókat kell majd terveznünk: olyan is simán előfordulhat, hogy síléceken, vagy épp egy motoros szán volánja mögött kell boldogulnunk. Ezeken a pályákon egyrészt fel kell építenünk az ugratókat, úgy, hogy azok lehetőleg ne szakadjanak össze, másrészt pedig végig is kell vezetni rajtuk a síelőnket. Az irányítás nem túl bonyolult, igazából csak gyorsítani meg egyensúlyozni kell, de ezek a szakaszok így is elég jópofák, feldobják kicsit a játékmenetet, amennyiben a toronyépítés kezdene túlságosan monotonná válni.

when-sky-lifts-go-wrong-04.jpg

Fehér pokol

Sajnos azonban A When Ski Lifts Go Wrongnak akad néhány gyenge pontja is, melyek megakadályozzák, hogy igazán remek játék legyen belőle. A fentebb említett síelős és motoros szános részeknél például az egyensúlyozás néha kicsit esetlennek érződik, és úgy alapvetően az embernek az a benyomása támad, hogy az irányításra ráfért volna még egy kis polírozás.

A másik problémás szakasz pedig a 2D és 3D közötti váltás. Bár a játék megengedi, hogy térben is nézelődjünk, a legtöbb tárgy még ekkor is úgy viselkedik, mintha síkban lennénk. A fákat például nem lehet kikerülni, minden áron át kell vezetni fölöttük a kábelt stb. Ez talán nem is olyan nagy gond, viszont kicsit kihagyott ziccernek érződik, hiszen a 3D-s tervezéssel alaposan fel lehetett volna dobni az egész játékot.

when-sky-lifts-go-wrong-01.jpg

Függő játszma

Összességében a When Ski Lift Go Wrong egy igen élvezetes logikai játék, az összképbe viszont sajnos beleront a karakterek nehézkes irányítása, illetve a 3D-s nézet kihasználatlansága. Épp ezért elsősorban azoknak ajánlható, akiknek bejött a Poly Bridge, és most valami hasonló játékot keresnek, mely azért mégiscsak módosít valamennyit a jól ismert recepten. De egy leárazás alkalmával bárkinek érdemes lehet lecsapni a Hugecalf Studios alkotására, aki csak egy kicsit is érdeklődik az ilyen stílusú logikai játékok iránt.

when-sky-lifts-go-wrong-02.jpg

Eredeti forrás:
https://www.pcguru.hu/teszt/when-ski-lifts-go-wrong/2705